Izzadt a tenyerem, miközben a mikrofont fogtam és vártam arra, hogy belekezdjek az éneklésbe. Minden szempár rám szegeződött. Soha nem voltam lámpalázas, de most mind az, ami az elmúlt években mélyen bujkált bennem, az mind egyszerre eluralkodott rajtam. Remegtem mint egy hatéves, aki elsőnek lépett be az iskola kapuin. Ám mikor egyre közeledett a zene fénypontja, egyre több önbizalmam lett és kezdtem erőteljes lenni. A testemen egyfajta energiahullám söpört át és *BUMM*.......minden kitört belőlem. Nem érdekelt semmi és senki, csak Ő és az, hogy emlékezetes pillanatot okozzak Neki. Hogy soha ne felejtse el azokat a pillanatokat, amiket együtt töltöttünk.Hogy ne felejtsen el Engem, és azt, hogy én akkor is szeretni fogom, ha másba szeret bele, mással házasodik össze, mással kezd egy ÚJ életet. Hogy tudja, én MINDIG itt leszek. Mikor az utolsó hangot is kiénekeltem, a könnyek, melyeket visszafojtottam, most utat törtek és eláztatták arcom. A mikrofont visszatettem az állványra és lesétáltam a színpadról.
*Niall szemszöge*
Mekkora hangja van ennek a csajnak, Jesszusom. A hideg futkosott a hátamon, mikor kitört. Végig tartottuk a szemkontaktust. Láttam szemeiben a fájdalmat. De mi, vagy ki okozta ezeket?
-Köszönjük ezt a fenomenális előadást Penelopé!-zökkentett ki gondolatmenetemből az igazgatónő-Ezzel be is fejeződött az előadások sora. Kérem a díszvendégeket és a többi kedves vendéget, fáradjanak át iskolánk nagytermébe, ahol sok finomsággal kedveskedünk Önöknek.-vigyorgott. Ki kellett derítenem mi baja Pennyinek. Ok nélkül nem sír az ember. Elhatároztam, hogy utána megyek. Már az öltöző kilincsét fogtam, mikor valaki megragadta a vállam.
-Oda nem mehetsz be!-tudtam, hogy Liam az.
-Nem érdekel! Beszélnem kell Vele!-ráztam le kezét magamról.
-De az a női öltöző!
-Liam, ne legyél már gyerekes. Te is ezt tennéd, ha Daniellről lenne szó. Ezt ne is tagadd.-néztem rá szúrós szemekkel.
-Menj! Falazok!
-Ezer hála!-léptem be az ajtón.
Zokogott. Az a nyomorék, nagyon megbánthatta. Csak tudjam meg ki az, kiverem belőle az utolsó csepp életet is! Épp kopogni akartam, amikor hallottam, hogy valakivel beszél.
*Liss szemszöge*
-De elmegy! Itt hagy engem....egyedül!-ordított. Harryvel ültem bent és próbáltuk megvigasztalni, nem sok sikerrel. Összetört. Teljesen a padlón van.
-Penny, nézz rám!-emelte fel fejét Harry. Annyira ért az emberekhez.-Szeret! Tudom! Csak félt. Félt attól, hogyha elmegy összetörsz.
-De így is! Miért nem lép, ha így van?-zokogott. Nem szóltunk semmit. A helységet Penny zokogása töltötte be. Hátát lágyan simogattam, úgy próbáltam rá hatni.
Hapcizást halottam.
-Egészségedre Harry.-mondtam.
-Ez nem én voltam.-grimaszolt-Kintről jött. Megnézem ki az.-állt fel. Lassan az ajtó felé vette az irányt. Mutató ujját szájához emelte és csendre utasított minket. Megfogta a kilincset, de mielőtt lenyomta volta, benyitott valaki.
*Niall szemszöge*
-Harry. Te meg mit keresel itt?-néztem az említettre.-Bár ez most nem fontos. Hol van?
-Ott.-mutatott a sarokba. Liss karjaiban volt és zokogott.
-Ki miatt tört ennyire össze?-fordultam vissza haveromhoz.
-Ezt inkább ketten beszéljétek meg. Liss gyere, hagyjuk őket!
-L-Liss maradj! Kérlek! Egyedül nem megy!-mocorgott Penny. Mikor arcát felfedte, csak bámultam. Szemei bedagadtak a sok sírástól, arca vörös volt.
-Erős vagy....menni fog.-mondta Liss, majd felállt és kimentek Harryvel.
Térdeit felhúzta ölébe és karjaival átfonta. Lassan közeledtem felé majd letelepedtem a földre én is. Nem nézett rám. Kezemet vállára helyeztem. Érintésemtől megrezzent.
-Jól vagy?-hülye kérdés, de valamivel meg kell törnöm a csendet.
